Milyen következménye lesz, ha a csecsemő, és a kisgyermek nem kap érintést?
Amikor egy kisgyereket nem ölelnek meg, nem simogatnak meg, nem veszik ölbe, az nem "csak" hiányérzetet okoz. Ilyen körülmények között maga az agy fejlődése torzul, és ez a hatás évekkel, évtizedekkel később is látszik, mérhető.
Kortársaikhoz képest az agy fejletlen, kötődési és viselkedési zavarok alakulnak ki, az érzelemszabályozás nem alakul megfelelően.
Egy kutatási anyag, Bucharest Early Intervention Project (BEIP) (Nelson, Fox, Zeanah) eredményein keresztül tudjuk nyomonkövetni azt, hogy mi történik egy gyermekkel, ha hiányzik az érintés, simogatás, az ölbevétel a gyermek életéből.
Az érintés, ölelés, simogatás hiányát nehéz modellezni a gyermekekre nézve veszélyes körülmények miatt, ezért kizárható, hogy mesterségesen tegyék ki ilyen életvitelnek őket. Azonban sajnos minden országban élnek gyermekek árván, elhagyottan, intézményi körülmények között, ahol minden alapvető szükségletük ki van elégítve ugyan, kapnak ételt, fürdetik, tisztába teszik a gyermekeket, azonban a gondozók kis létszáma, és egy gyermekre jutó kevés idő miatt, a gondozók minden igyekezete ellenére, csekély érintést, ölelést kapnak a gondozottak.
Ceaușescu-rendszer után Romániában, több tízezer gyermek élt árvaházban. A vizsgálatokat itt végezték el, intézményben élő gyermekek bevonásával.
Az árvaházi gyermekek egy része vizsgálat során az intézményben maradt, annak ellenére, hogy a törekvés az volt, hogy minden gyermek otthonra leljen. Sajnos azonban a nagy létszám miatt ez a terv nem tudott megvalósulni. A kutatás eredményessége miatt senkit nem akartak intézményi körülmények között tartani.
A vizsgálati csoport másik része gondosan kiválasztott nevelőszülőkhöz került, így családi körülmények között, gyakori érintés, simogatás, ölelés mellett cseperedtek.
A gyermekek fejlődését évtizedekik követték.
Milyen károkat okoz a minőségi, szeretetteljes érintés hiánya?
1. Az érintés hiánya gátolja az agy fejlődését.
Az intézetben nevelkedett gyerekek agya kisebb volt, mint azoké, akik családban nőttek fel.
Más vizsgálatok (angliai–román örökbefogadási kutatások) kimutatták, a súlyos gyermekkori érintés hiánnyal élő fiatal felnőttek agya átlagosan kb. 8,6%-kal kisebb térfogatú volt, és minél tovább maradtak intézetben, annál kisebb maradt az agytérfogat.
Ez nem veleszületett genetikai rendellenességből adódott, mert ugyanazok a gyerekek, akiket időben családban helyeztek el, később jobb agyi és kognitív eredményeket mutattak, mint azok, akik az intézményben maradtak. Aminek az oka az, hogy a családban, ölelést, simogatást, ringatást, válaszkész figyelemet kaptak.
Az érintés az első években szinte szó szerint "táplálék" az idegrendszernek. Csökkenti a stresszhormonokat, növeli az oxitocint, segíti a kapcsolat kialakulását. Ha ez kimarad, az agy úgy tanulja meg, hogy a világ hideg és kiszámíthatatlan, ehhez igazítja a működését.
2. Fejlődésben visszamarodottak lesznek az érintés hiányban felcseperedő gyermekek.
A BEIP és más romániai árvaházi vizsgálatok egybehangzóan azt találták, hogy az intézeti gyerekeknél:
-alacsonyabb az IQ, és a tanulási teljeseítmény gyengébb.
-Gyengébb végrehajtó funkciók jellemzik: figyelem, tervezés, gátlás.
-Rosszabb vizuális memória, nyelvi elmaradás tapasztalható.
-Általános motoros lemaradása van, később ül, áll, jár a gyermek, ügyetlenebb a mozgása.
Ezek a gyermekeknek csak az alapvető szükségletei voltak maradandóan kielégítve. Kaptak enni, inni, nem fáztak, tisztán voltak tartva, egészségi állapotukat figyelték, betegség esetén kaptak ellátást, tudtak eleget aludni, de a gondozók kis látszáma miatt, minden igyekezük ellenére, alig érintették őket.
Az érintés nélküli ellátás olyan, mintha a gyereket csak életben tartanánk, de nem engednénk valóban fejlődni. A simogatás, ölelés, ölbe vétel közben jut el az agyhoz az a rengeteg jelzés, amelyből tanulja, hogy:
-biztonságban vagyok,
-van értelme jelezni (sírás, mosoly, gagyogás),
-van kire számítanom.
Ha ez hiányzik, a gyerek energiája a túlélésre megy el, nem a világ felfedezésére.
3. Kötődési és viselkedési zavarok alakulnak ki, amikor a gyermek nem tanul meg normálisan kapcsolódni.
A tartós intézeti ellátás két jellegzetes, súlyos kötődési mintát hozott létre:
-Reaktív kötődési zavar, a gyerek visszahúzódó, alig keres vigaszt, nem sír a gondozó után, mert megszokja, hogy nem mindig kap választ.
-Gátlástalan szociális viselkedés, amikor a gyermek bárkinek az ölébe odaül, idegeneket is átölel, nincs egészséges szűrője, veszélyérzete, döntése, hogy kit szabad közel engednie magához, kit nem.
Mindkettőnek ugyanaz áll a hátterében, a gyermek nem tanulta meg, hogy milyen az, amikor van legalább egy, csak hozzá tartozó felnőtt, akire számíthat ha sír, aki újra és újra ölbe veszi, ringatja, simogatja, amikor a testközelség megbízhatóan összekapcsolódik a biztonsággal.
Simogatás nélkül a testközelség, vagy túl ritka és ijesztő, vagy túl esetleges és kiszámíthatatlan.
Az agy erre reagál azzal, hogy vagy mindenkit kizár, vagy mindenkit beenged. Egyik sem egészséges.
4. Érzelemszabályozási nehézség alakul ki. Ha nincs ki megnyugtasson, a test stresszreakciója krónikussá válik annak ellenére, hogy nincs közvetlen fenyegetés. (Diszregulált idegrendszer).
A kutatások szerint az intézetben nevelkedett gyerekeknél, a stresszrendszer (kortizol) gyakran diszregulált.
Gyakori a szorongásos, depresszív tünet, és az ADHD-szerű, túlpörgő, impulzív viselkedés.
Normál esetben a csecsemő jelez sírással, a szülő ölbe veszi, simogatja, ringatja. Ettől a gyerek teste fizikailag lenyugszik. Szívritmus, légzés lelassul, az izmok elernyednek. A csecsemő agya megtanulja, hogy ha valami nem jó, akkor jelezzen, és jelzésre jön valaki, aki megnyutatja.
Ha ez a tapasztalat újra és újra kimarad, a gyermek teste nem tanul meg lenyugodni másik ember segítségével. Hosszú távon ez alacsony frusztrációtűrést, érzelmi kitöréseket, vagy épp teljes elzárkózást okoz.
A simogatás hiánya tehát nem "csak" lelki sebet okoz, hanem tartósan átállíthatja a gyerek stresszrendszerét.
Mi történt azokkal a szerencsés gyermekekekkel, akik gondosan kiválasztott családba kerültek, ahol már nagyon várták őket az örökbefogadó szülők?
A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy minél hamarabb került a gyermek családba, annál többet tudott fejlődni. Annál jobban utol tudja érni azokat a kortársait, akik születésüktől fogva családban nevelkedtek.
Az IQ, nyelv, motoros fejlődés részben felzárkózott, csökkent a kötődési zavarok aránya, javult a társas működés.
Nem lett minden tökéletes, és sok sérülés maradványtünetként jelen van még serdülőkorban is, de a tapasztalat egyértelmű. Amikor a gyermek végre kap ölelést, simogatást, állandó szerető kapcsolatot, az agy még utólag is képes tanulni, gyógyulni.
A kisgyermeknek nem luxus a simogatás, ölelés, ölbe vétel, hanem alapszükséglet. Az érintés az, amin keresztül az agy megtanulja, hogy a világ biztonságos, ő fontos, és érdemes bízni másokban. A tartósan súlyos érintés-, és szeretethiány minden szinten törést okoz, agy fejlődésében, viselkedésben, kapcsolatokban.
A gyerekek, akik akár évekkel intézeti életük után kerültek szerető családba, nem maradtak ugyanazon a szinten. Sok területen nagyot léptek előre, nyelvi, tanulási, és kapcsolati fejlődésen mentek keresztül.
Minél korábban történik meg az örökbefogadás, így az érintés, a meleg, szeretteljes állandó kapcsolat, ölelés, simogatás, annál több szálon és gyorsabban rendeződnek a lemaradások. Soha nem késő elkezdeni. Új, ismétlődő tapasztalat az agynak arról, hogy most már jobb, megnyugtatóbb ingerek érik, mint az intézetben, és ebben a világban van biztos pont, érintés, simogatás, ami jó érzéssel tölti el a gyemeket. Ha ez következetesen ismétlődik, akkor a biztonságérzet is ki tud alakulni.
Az oldalon szereplő összes tartalom, szerzői jogi védelem alatt áll, csak az oldalról osztható. Nem másolható.